2009-ben hazánk a 28. helyet szerezte meg a globális IT iparág versenyképességi listáján. A tanulmány 66 ország IT versenyképességét vizsgálta. A sorrendet egy pontozásos rendszer szerint állították fel, eszerint a rendszer szerint Magyarország 46 pontot ért el a lehetséges 100 pontból. Hazánkat többek között az emberi tőke fejlődése, a külföldi befektetési politika és az üzleti környezet terén elért eredményekért értékelték pozitívan. A jogi környezet, a szellemi tulajdon védelme, és a munkalehetőségek területén viszont sokat kellene javítani még.
A tanulmány készítői szerint hat tényező közös pozitív hatása hozza létre a stabil IT környezetet a különböző országokban. Ezek a tényezők a következők: bőséges rendelkezésre álló szakértelem, innovációra nyitott kultúra, magas szintű technológiai infrastruktúra, a szellemi tulajdont védő jogrendszer, versenyképes nyitott gazdaság, megfelelő kormányzati vezetés, amely egyensúlyt teremt a technológia támogatása és a piaci erők hatásának lehetővé tétele között.
Nagyon fontos az IT területeken működő vállalkozásoknak a biztonságos és gyors, megbízható szélessávú internethez való hozzáférés. Hosszútávon elengedhetetlen jelentőségű a szakértelem fejlesztésébe történő befektetés. Az üzleti, nyelvi és IT képzést biztosító országok IT munkaereje sokkal erősebb, mint más országoké. Nagyon fontos a szellemi tulajdonra vonatkozó jogszabályok fejlesztése is. A szabályok megalkotása talán még a legegyszerűbb lépés, sok energiát igényel odafigyelni arra, hogy ezeket a szabályokat be is tartsák a szektor szereplői.
A tanulmányt az Economist Intelligence Unit nevű szervezet, a The Economist kiadója készítette közel 700 nemzetközi elemző közreműködésével. Folyamatosan mérik és előrejelzik 200 ország üzleti életében zajló változásokat.